Sziámi

 

Jellemzői	A sziámi
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Tájföld/Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete	Intelligens, nagyon érzékeny

A sziáminak talán megbocsátható a távolságtartása és az önteltsége. Végtére is káprázatosan kék szemei, nemes testalkata és rendkívüli eleganciája miatt igazi szépség, akit csak csodálni lehet.

Története:



Az első sziámit 1871-ben mutatták be egy macskakiállításon, a londoni Kristálypalotában. Ugyanakkor a dél-ázsiai egzotikus szépséget már jóval korábban meg lehetett tekinteni az európai állatkertek ketreceiben. A Kristálypalotában tartott kiállításon elért sikere előszele volt a világ bizonyítottan legősibb macskafajtájának urgászerűen növekvő népszerűségének. 1892-ben bemutatták az első standard változatot, amelyet azóta nagy mértékben átdolgoztak és feljavítottak. A mai sziáminak határozottan nem sok köze van több, mint 100 évvel ezelőtti felmenőjéhez. Elképesztően kecses és magas macskává fejlődött. Minden, ami vele kapcsolatos, annak karcsúnak és kecsesnek kell lennie. Hosszú tenyésztési történelme során állandóan genetikai rendellenességek léptek fel. Néhány ilyen rendellenesség még a standard sziáminál is megfigyelhető: például a görbe vagy bütykös farok, illetve a súlyos kancsalság. Akárcsak a szemszín, amelynek nagyon sötétkéknek kell lennie, a szőrzet színe is egyike a sziámi legfontosabb jellemzőinek.



Általános megjelenése:



Közepes méretű, hosszú, kecses macska, jól fejlett izomzata ellenére megjelenése méltóságteljes és elegáns. A vállak nem lehetnek szélesebbek a csípőnél. A nyak szintén hosszú és kecses. A közepes méretű, ék alakú fej jól aránylik a testhez és egyenes vonalú, amely azt jelenti, hogy bármely görbület a bajuszpárnákon hibaként értékelendő. A hegyes fülek követik az ék vonalát, nagyok, a tövüknél szélesek. A közepesen nagy, mandulavágású szemek kissé ferdén állnak, és tisztán, kéken ragyognak. A lábak hosszúak és vékonyak, jól aránylanak a testhez. A mancsok kicsik és oválisak. Az ostor szerű farok nagyon hosszú és hegyes, a tövénél is vékony. A sziámi szőrzete nagyon rövid, vékony, ragyogó és selymes, szorosan simul a testhez. Nagy a kontraszt a test alapszíne és a pettyek színe között. A pettyek színének minden színváltozat esetében azonosnak kell lennie.

Perzsa

Jellemzői	A perzsa
Bundája:	Hosszú szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes/Nagy
Gondozása:	Nagyon munkaigényes, mindennap kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Csendes, szereti, ha hosszú ideig dédelgetik, de nem követelőzik

A perzsák büszke megjelenését és intelligens személyiségét elnézve nem csoda, hogy Jean Cocteau a macskák királyának nevezte őket.

Története:



Nem tisztázott, hogy a perzsa végülis Perzsiából vagy Törökországból származik-e. Amit biztosan tudni, hogy a fajtát ilyen vastag szőrrel rendelkező macskával korábban nem találkozó tengeri utazók hozták Európába jóval azelőtt, hogy a szervezett tenyésztés elkezdődött volna. Miután elkezdődött a tenyésztés, egyre többféle színe fejlődött ki a fajtának, a macska testesebbé, zömökebbé és kerekebbé vált. 1887-ben megalakult a világ első, macskabarátokat és macskatenyésztőket tömörítő társasága, a Brit Nemzeti Macskaklub (British National Cat Club), amelyben a perzsa macskák már a kezdetektől egyértelműen a kedvencek közé tartoztak.

A fekete perzsa sosem került túl messze a standard változatok hivatalos kézikönyvében megállapított első számú helyezéstől, mint ahogyan Nagy-Britannia befolyásos, macskatenyésztőket egyesítő szervezetének (GCCF) legmagasabb pontértékeitől sem. A XX. század közepén amerikai tenyésztők tovább fejlesztették a fajtát: a macska arca rövidebb, az orra kurta lett. Ezt a különleges formát peke-arcnak nevezték el. Miután ez a forma még nem került a standard változatok sorába, Európában egyre több perzsa macskát tenyésztenek újra –a túlzottan rövid fej formája nélkül.




Általános megjelenése:



Nagy méretű macska zömök testtel, széles mellkassal és erős, széles háttal. A fej kerek, erőteljes, és zavartalanul végződik a tompa állban. Az állkapocs erőteljes, az orr rövid. A szemek nagyok, kerekek, egymástól távol helyezkednek el, és fényesen ragyognak. A képet a rövid, telt, erőteljes lábak , valamint a nagy, kerek mancsok teszik teljessé, a karmok közt szőrcsomókkal. A perzsa teljes testét hosszú, vastag, finom szálú, selymes szőr fedi. Számos színe elismert, és nap mint nap újabb színei is megjelennek.

Himalájai

Himalája

A himalája macska tudatos tenyésztés eredménye.Először az 1920-as években keresztezték svéd genetikusok kísérleti jelleggel a perzsát és a sziámit, de ekkor még nem terjedt el a hibrid fajta, professzionális tenyésztése csak az 1950-es években indult meg.A cél a sziámi mintázatának és a perzsa alkatának, illetve jellemének az ötvözése volt; sokan panaszkodtak ugyanis az előbbi fajta hangosságára és impulzív természetére, ezért a szakemberek úgy vélték, hogy a sziámi jellemvonásai megszelidíthetők egy ilyesféle frigy által.A keresztezéssikert eredményezett, a CFA pedig 1964-ben jegyezte be új fajtaként a himalája cicát.

A kis "keverék"

Több évtizeddel ezelőtt egy fanatikus tenyésztő elhatározta, hogy keresztezi a sziámit a perzsa macskával, s olyan cicát alakit ki, amelynél mindkét fajta jellemzői megtalálhatók. Az eredmény: egy hosszú szőrű macskaféle - típusában perzsa, szőrzetmintában sziámi. Nos, valahogy így keletkezett a himalájaként ismertté vált hibrid fajta. 
Egyes törzskönyvező egyesületek ugyan nem hajlandók külön fajtaként elismerni, hanem a perzsa osztály egyik színváltozataként tartják nyilván, de ez a himalája macska rajongóit egyáltalán nem zavarja.
Perzsahasonmás




Való igaz, hasonlít a perzsákhoz: a széles, gömbölyű fej, a nagy kerek szemek, a rövid, fitos orr, a zömök test, a tömzsi lábak, a hosszú, leomló szőrzet - mind olyan sajátosság, amely mindkét fajtánál megtalálható. A himaláját egyébként colour-point színjelei (a testszíntől eltérő végtagszínek) teszik jellegzetessé.

Szőrzet színe :
-barnás- vagy szürkésfehér, sötétebb foltokkal.

Amerikai kunkori fülű

 

Jellemzői	Az amerikai kunkori fülű
Bundája:	Hosszú szőrű/Rövid szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes
Gondozása:	A bundától függően munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Kiváló a természete

Amerikai kunkori fülű : Kiváló természetű macska.



Története:



Az amerikai kunkori fülű története a legkisebb részletekig visszakövethető. 1981-ben Joe és Grace Ruga felfedeztek egy kiscicát a kertjükben, Lakewoodban, Kaliforniában. A macskának furcsán hajló fülei és fekete, középhosszú bundája volt. A Ruga család korábban sosem tartott kisállatot, ám nem tudtak ellenállni a kiscicának, ezért befogadták és Shulamith-nak nevezték el. Shulamith hamarosan kölyköket hozott a világra, és a négyből kettőnek ugyanolyan furcsán hajló fülei voltak, mint az anyjuknak. Egy macskaszakértő véletlenül meglátta a cicákat, és kapcsolatba lépett néhány géntudóssal. Az angol Dr. Ray Robinson és az amerikai Dr. Solveig Pfluger munkájában elsődlegessé váltak a cicák, és további keresztezésüket javasolták, mégpedig kóbor macskákkal azért, hogy kizárjanak mindenféle genetikai rendellenességet, amely kapcsolatban állhatott az alaktalan fülekkel. A kísérlet mindezidáig sikeresnek bizonyult. Az amerikai görbe fülű macskafajtát először 1983-ban mutatták be a Cat Fanciers Association kiállításán. Miután az évek során különböző típusokat tenyészettek ki, a fajta ritkasága miatt egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy kitenyésszék az egységesített standard típust, amely Shulamith-ra hasonlít.



Általános megjelenése:



Közepes méretű macska, akinek teste kb. másfélszer olyan hosszú, mint amilyen magas, és fénylő eleganciájával a török angórára hasonlít. Feje ék alakú, méltóságteljes, fülei pedig fajtájára jellemzően egyediek. Az ideális fül kerek érme alakú, nagy és hátra hajlik. A visszafogottan nagy szemek a fajta tökéletes képviselőinél colorpoint kékek. Az amerikai görbe fülűnek egyenes lábai vannak, kerek, közepes méretű mancsokkal. A farkat vastag és bozontos szőrzet fedi, a tövénél szélesebb, a vége felé elvékonyodik. A macska szőre hosszú vagy rövid, ám mindig selymes és rásimul a bőrre. Aljszőrzete nagyon vékony. Színe bármilyen lehet.

Abesszin

 

Jellemzői	Az abesszin
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Szenvedélyes vadász, kissé makacs, elhalmozza figyelmével azokat, akiket szeret, élénk, eleven cica

Szenvedélyes vadász, kissé makacs, elhalmozza figyelmével azokat, akiket szeret, élénk, eleven cica.

Története:



A vad kinézetű abesszin igazán elbűvölő  macska, és régóta nagy kultusz övezi. Egy valódi istennő a macskák között. Az abesszin rendkívül kommunikatív, és akkor a legboldogabb, ha emberek közt lehet. Általában nagyon kedves, élénk és vidám. Eléggé lehangolttá válik, ha sokáig magára hagyják.




Bizonyított tény, hogy az abesszin az egyik legrégebbi macskafajta a világon. Számos legenda és történet kering az eredetével kapcsolatban. Állítólag egy angol hajó vitt 1860-ban Abesszíniából Angliába egy aranybarna macskát, akinek borostyán szemei voltak. Más források egy angol katona feleségéről szólnak. A katona Abesszíniában állomásozott, és ő hozta Európába a macskát 1860-ban. Amit biztosan tudunk, hogy a mai abesszin egy angol tenyésztési program eredménye. A fajta világszerte csak a II. világháború után lett ismert. Miután amerikai tenyésztők tovább fejlesztették az abesszin jellemzőit, a fajta ismét megvetette lábát Európában az 1980-as években, majd gyorsan széles körben el is terjedt.




Általános megjelenése:



Közepes méretű macska erős izomzattal és ruganyos testtel, valamint hosszú, karcsú és inas lábakkal. A hosszú farok teljessé teszi a tökéletes harmónia benyomását. A közepes méretű fej tompa ék alakú, erős állal és szájkörnyékkel. Az orrnak teljesen egyenes vonalúnak kell lennie. A fülek a fültőnél szélesek, a hegyüknél elállóak és kerekek, gyakran található rajtuk kis szőrpamacs. A fej kinézetét csak tökéletesebbé teszik a nagy, kifejező, mandulavágású szemek, amelyek borostyánsárga vagy borostyánzöld színben ragyognak. A rövid bunda szorosan simul a testhez, kevés aljszőrzettel. A fajta egyik jellegzetessége az “abesszin gyűrűzöttség”: minden egyes szőrszálon sötét, illetve világos csíkok váltakoznak. Bár mindig a természetes színű abesszin lesz a kedvenc, az elmúlt években jelentősen bővült a fajta színeinek köre. Az abesszin egészséges és erős, annak ellenére, hogy fajának képviselői gyakran szenvednek a progresszív retinasorvadástól (RTA), amely öröklött betegség. Éppen ezért ha abesszin kiscicát szeretnénk, fontos, hogy megvizsgáltassuk, mentesek-e a szülei az RTA-betegségtől.

Amerikai bobtail

Jellemzői A (japán/kuríliai) bobtail Bundája: Rövid szőrű Származási országa: Japán/Oroszország Mérete: Közepes Gondozása: Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni Természete: Éber, érdeklődő, nagyon kíváncsi és barátságos Éber, érdeklődő, nagyon kíváncsi és barátságos

örténete:



A japán bobtail három színű változata (tri-color) még mindig szerencsésnek számít Japánban. Kis szobraikat, amelyeken mancsukat ún. lecsillapító mozdulatban áb rázolják, ma is árulják, valamint sok ház bejáratát is díszítik a szobraik, amelyeken mint üdvözlő macskák láthatóak. A rövid farkú macskákról már a III. században készültek feljegyzések. Vannak ábrázolások, amelyek templomokban örökítik meg őket. Minden jel arra utal, hogy a japán bobtail egy nagyon régi japán fajta, és csak a nemes emberek voltak olyan szerencsések, hogy tarthatták. A II. világháború után amerikai katonák vittek haza néhány, számukra korábban ismeretlen, kurta farkú macskát az Egyesült Államokba. A fajtát először 1971-ben ismerte el hivatalosan egy tenyésztő szervezet.



A japán bobtail fő jellegzetessége természetesen a farok, amely hozzávetőleg 6 centiméter hosszú. A farokcsigolya érintése, amely gyakran egybeforr, néha nagyon fájdalmas a macska számára. Tény, hogy a japán bobtail fejlődési története megegyezik a kuríliai bobtailéval, amelyet csak akkor azonosítottak, amikor az akkori Szovjetunió megnyitotta kapuit a Nyugat felé. A vastag, hosszú szőrzet és a zömök testfelépítés különböztetik meg a kuríliai bobtailt a japántól. Bár egyik fajtát sem tilos Németországban (Magyarországon?) tenyészteni, azt bizonyítani kell, hogy a macskák mentesek mindenfajta fájdalomtól. A szőrzet színe sokféle lehet, ám továbbra is a három színű változat a preferált, mivel az ilyen bobtaileket a mai napig szerencsét hozó macskáknak tartják.




Általános megjelenése:



Közepes méretű, kecses, elegáns macska hosszú törzzsel és jól behatárolható izomzattal, amely nem tűnhet kövérkésnek. A fej egyenlő szárú háromszögre hasonlít, ám enyhén lekerekített, az arccsontok magasak. A nagy fülek felfelé állnak, és egymástól távol helyezkednek el. A nagy szemek inkább oválisak, mint kerekek, mindig tágra nyíltak és kifejezőek. A lábak hosszúak, vékonyak és magasak, de nem tűnhetnek törékenynek. A hátsó lábak jelentősen hosszabbak a mellsőknél. A farok maximum 5-8 cm lehet, és hosszabb, sűrűbb szőrzet fedi, mint a törzset. A szőrzet rövid, puha és selymes, észrevehető aljszőrzet nélkül. A kuríliai bobtail szőrzete láthatóan hosszabb.

Balinéz

Jellemzői	A balinéz
Bundája:	Közepesen hosszú szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente egyszer kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Meglehetősen fürge, rendkívül élénk, szoros kapcsolatra van szüksége az emberrel, nagyon érzékeny lelkű cica

Meglehetősen fürge, rendkívül élénk, szoros kapcsolatra van szüksége az emberrel, nagyon érzékeny lelkű cica

Története:



Ennek a vonzó külsejű macskafajtának a származása egyetlen mondatban összefoglalható: egy közepesen hosszú szőrű sziámi macska, amely inkább az Amerikai Egyesült Államokból ered, mint Baliról. Az 193 0-as években előfordult, hogy a sziámi almokban hosszabb szőrű kiscicák születtek, ám egyesek kísérletet tettek arra, hogy ezt elhallgassák, nehogy kétségek merüljenek fel a sziámi fajta tisztaságát illetően. Még mindig nem tudni, honnan került elő oly hirtelen a hosszú szőrért felelős gén. A szisztematikus tenyésztés az 1950-es években kezdődött, és a CFA (Cat Fanciers Association) 1970-ben ismerte el hivatalosan a fajtát. Akárcsak a szőrzet, a balinéz “beszédessége” is tipikus jellemzője a fajtának: kifejezik érzéseiket, mégpedig hangosan és világosan.



Általános megjelenése:



Közepes méretű, kecses macska, hosszú és karcsú. Izmos, ugyanakkor méltóságteljes és elegáns. A vállak nem lehetnek szélesebbek, mint a csípő. A közepes méretű fej arányos a testhez képest. A fülek nagyok és hegyesek, a töveknél szélesebbek. A mandulavágású szemek közepes méretűek, enyhén ferdülnek az orr irányába, és intenzív kék színben ragyognak. Az orr hosszú és egyenes. A hosszú, elegáns lábak kicsi, ovális mancsokon állnak. A farok hosszú, vékony és finoman hegyes végű. A szőrzet közepesen hosszú, a nyakon, a vállakon és a farok részen hosszabb és selymes. A gyapjas aljszőrzet hiánya és a nyakon található fodor a fajta sajátosságai. A balinéz világos színekben fordul elő.

Brit rövid szőrű

Jellemzői	A brit rövid szőrű
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	Nagy
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente egyszer kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Bonyodalmaktól mentes, türelmes és csendes

Bonyodalmaktól mentes, türelmes és csendes.

Története:



Egy bizonyos nagy-britanniai Mr. Weirnek tulajdonítják az angol házi- és utcamacskák keresztezéséből létrehozott egységesített fajta ötletét. Az első brit rövid szőrű macskát, akit egyébként Brite-nak hívtak, 1871-ben mutatták be egy kiállításon, ahol elég lesújtó volt a közönség reakciója. Az évek múlásával a brit rövid szőrű népszerűsége igen ingadozó volt, amely főként a perzsa macska növekvő közkedveltségének volt betudható. Ma már határozottan egyike a három legnépszerűbb macskafajtának. A karthauziként ismert kék változat a legkeresettebb rövid szőrű fajták egyike. Miután az egyes tenyésztői szervezetek nem tudnak megegyezésre jutni az európai rövid szőrű azonosítását illetően, itt kell megemlíteni a brit rövid szőrű és az európai rövid szőrű közti különbségeket: a brit rövid szőrűnek kerek, széles feje van, rövid, nagyon erős nyaka és rövid, igen sűrű bundája, amelyet gömbölydeden párnáz ki a bőséges aljszőrzet.



Általános megjelenése:



Nagy, tömör, erőteljes macskafajta, amely izmos, széles mellkassal, valamint erős vállakkal és háttal rendelkezik. A fej kerek és zömök, a koponya széles, a nyak pedig rövid, erős és jól fejlett. A kis fülek a hegyüknél kissé kerek formájúak, a nagy, széles szemek szintén. A farok rövid és vastag, a vége pedig lekerekített. A rövid, zömök lábak erőteljes, kerek mancsokban végződnek. A bunda rövid, dús, és a terjedelmes aljszőrzet miatt nem simul a testhez. Színesnek kell lennie egészen a szőrszálak tövéig, kivéve az ezüst és a cirmos változatoknál.

Burma

Jellemzői	A burma
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Tájföld
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem munkaigényes, hetente egyszer kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Rendkívül odaadó az emberrel, néha nagyon lelkes, imád játszani és mozogni

A rádzsaként (azaz indiai fejedelemként) ismert arany szemű burma állítólag buddhista templomokban élt, már a XV. században. Bár méltóságteljes és kecses, ugyanannyira lehet pajkos és túláradó is.
  

Története:



A legenda szerint a burma macska a rövid szőrű egyik őse, akit istenként imádtak a burmai templomokban. Ez a leírás a tájföldi irodalom egyik versében szerepel, amely négy macskáról szól. A v ers keletkezése a korai XVII. századra tehető. A négy macska közül kettő egyértelműen egy burma és egy sziámi, amely szintén bizonyítja, hogy a két fajtának, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, már több száz évvel ezelőtt is eltért a testfelépítése. Úgy vélik, hogy a mai burma 1920-ban keletkezett az Egyesült Államokban, egy kan sziámi és egy Burmából hozatott nőstény macska keresztezéséből. Ugyanakkor a XIX. században egy angol férfi a kék szemű sziámik mellé sárga szemű burma macskákat is magához vett, ám nem keresztezte őket. A burma mára közkedvelt fajtává vált, és számos színe megengedett. Ma túlnyomó részben Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban tenyésztik. A burma macskák szeretnek nagy csoportokban élni. Különösen azt szeretik, amikor egymáshoz bújva alszik el az egész család.



Általános megjelenése:




A közepes méretű macska testfelépítésének nem szabad emlékeztetnie sem a sziámiéra, sem a brit vagy az európai rövid szőrűére. A tömör test izmosnak és keménynek hat, nehezebb, mint amilyennek tűnik. A fej felül enyhén lekerekített, a közepes m éretű fülek hegyei enyhén hajlítottak. A nagy, egymástól távol elhelyezkedő szemek az aranyzöldtől a borostyánig bármilyen színűek lehetnek. A nagyon rövid szőrzet simul a testhez, alig van némi aljszőrzet. A bunda finom tapintású, csillogó és selymes. Minden más macskafajtától eltérően a burma altestének színe mindig világosabb, mint a háton és a lábakon található szőrzeté.

Karthauzi

A Chartreux kalandos történetű fajta.Őseit valószínűleg Dél-Afrikából vitték át Franciaországba, a fajta egyedeit a karthauzi kolostor szerzetesei tenyésztették tovább (ugyanebben a kolostorban kezdték el készíteni a világhírű karthauzi likőrt).Már a 16. században leírták a legfontosabb fajtajegyeket, de a karthauzi macska újkori története korántsem alakult szerencsésen.A második világháború idején a tenyészet java elpusztult vagy elvadult, az ősi vérvonal felhígult (gyakran perzsákkal vagy angol kékkel keresztezték), és csak az 1960-as években sikerült visszanemesíteni a fajtát.

A La Grande Chartreuse nevű francia kolostor szerzetesei tenyésztették a fajtát az 1300-as évektől.
A legszebb rajta a kék színű bundája és az okkersárga szeme. Ősi vadászszenvedéllyel és vízhatlan bundával rendelkezik. Erős csontozatú és izmos testű.



Robusztus típus, nem zömök, sem nem klasszikus, elegáns vadság sugárzik belőle. A nőstény teste közepesen hosszú, a kandúr hosszabb. Szőre finom, selymes, fénylő, tömött, nem fekszik szorosan a testre, ami gyapjas aljszőrzetének köszönhető.



A fej hatalmas, széles, trapéz alakú. Erőteljes állkapocs és teljes arc jellemzi. A viszonylag kis pofa, keskeny párnákkal, aranyos, mosolygós benyomást kelt. A nyak rövid és erősen tűzött. A farok mérsékelten hosszú, erős, oválisan elvékonyodó. Bátor, vidám és nagyon szeretetéhes, halk szavú cica.



A karthauzi kitűnő vadászösztönének és magas intelligenciájának köszönheti századokon keresztüli túlélését. Nagyon családcentrikus, még a gyerekek folyamatos nyúzását is jól viseli, ritkán jön ki a sodrából.

Egzotikus rövid szőrű

Jellemzői	Az egzotikus rövid szőrű
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes/Nagy
Gondozása:	Könnyű gondozni, hetente egyszer kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nyugodt, gyengéd, visszafogott, élvezi, ha dédelgetik, és nagyon jó a természete

Nyugodt, gyengéd, visszafogott, élvezi, ha dédelgetik, és nagyon jó a természete.

Története:



Még egyszer megemlítjük, hogy amerikai tenyésztők tenyésztették ki az ideális családi macskát, mégpedig a hosszú szőrű perzsa, az amerikai rövid szőrű és kevés burma keresztezésével. Az egzotikus rövid szőrűnek, amelyet csak 1966-ban ismertek el hivatalosan, sikerült az a diadal, amelyre más macskák is áhítoztak: olyan a megjelenése és a természete, akár a perzsáé, viszont sokkal könnyebb gondozni. Napjainkban az egzotikus rövid szőrű a perzsa színek mindegyikében fellelhető.



Általános megjelenése:



Mérete a közepestől a nagyig terjedhet, zömök testalkatú, rövid lábakkal, széles mellkassal, óriási vállakkal és izmos háttal. A nyak rövid és erőteljes. A fej kerek és nagy, jól aránylik a testhez. A koponya igen széles, a homlok kerek, a pofák teltek. A kicsi, egymástól távol elhelyezkető fülek a hegyüknél kerekek és dús fülpamaccsal rendelkeznek. A nagy, kerek szemek rendkívül kifejezőek, tiszták és ragyogóak. Az egzotikus rövid szőrűnek rövid, vastag és erőteljes lábai vannak nagy, kerek mancsokkal, a karmok között szőrcsomókkal. A farok rövid, de arányos a törzs hosszúságához képest, enyhén kerek és bőséges szőrzet fedi. A szőrzetnek vastagnak, teltnek és puhának kell lennie, elugró, nem simul a testhez. Bundája vastagabb, mint a brit rövid szőrűé.

Egyiptomi mau

Jellemzői	Az egyiptomi mau
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Könnyű gondozni, hetente egyszer kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nagyon élénk, kifejezi vágyát, hogy a lehető legaktívabb lehessen, sok gondoskodást és figyelmet igényel, makacs és rettenthetetlen

Nagyon élénk, kifejezi vágyát, hogy a lehető legaktívabb lehessen, sok gondoskodást és figyelmet igényel, makacs és rettenthetetlen.


A fajta őse Észak-Afrikában élt, valószínűleg az egyiptomiak háziasították a kora ókorban.Bár eleinte munkamacskaként szolgált az emberek mellett (a kártevőktől védte a terményt), később isteni minőséggel ruházták fel, tisztelettel bántak vele, és vallásos kultuszt kerekítettek köré.A nyugaton élő macskabarátok csak a 20. században ismerhették meg ezt a  különleges cicát, az Egyesült Államokba pedig csak 1956-ban jutottak el az első példányok.A tenyésztők közül érthető módon sokan beleszerettek ebbe a különleges cicába, így viszonylag sokan kezdtek el foglalkozni a fajtával.A CFA először 1977-ben engedélyezte a mau versenyeztetését a fajtiszta cicáknak rendezett kiállításon.

Története:



Bár származási országaként az Egyesült Államokat ismerték el, az egyiptomi mau valószínűleg már jóval korábban, 1953-ban is létezett Olaszországban. Egy olasz nemes hölgy vitt haza magával Egyiptomból egy macskát, amelyet egy szíriai kannal keresztezett. Vélhetően ez a hölgy vitte aztán az Egyesült Államokba a kereszttenyésztésből származó kiscicákat a szüleikkel együtt. Az Egyesült Államokban megkezdődött a tenyésztési program azzal a céllal, hogy kialakítsák a macska alkatának jellemzőit, amelyek először a fáraók sírboltjait díszítő macskaábrázolásokra emlékeztettek, különösen a kecses testalkat és a pettyes bunda miatt. A CFA 1968-ban ismerte el hivatalosan a fajtát, ám csak 20 évvel később jelent meg az első tenyésztett pár Európában, egészen pontosan Svájcban. A FIFE 1992-ben ismerte el hivatalosan az egyiptomi maut.




Általános megjelenése:



Közepesen hosszú, közepesen magas, méltóságteljes macska, jól fejlett izomzattal. Jellegzetessége bőrének laza gyűrűzöttsége, amely a lágyékrésztől a hátsó térdig terjed. A közepesen hosszú fej ék alakú, lágy kon túrokkal. A közepes méretű fülek a töveknél szélesek, a hegyük felé csúcsosodnak. A mandulavágású szemek méretük miatt nem keltenek keleties benyomást, színük egres-zöld. A lábak, amelyek jól aránylanak a testhez, hátul hosszabbak, a mancsok vékonyak, kecsesek és enyhén oválisak. A rövid, selymes, sima szőrzet egyedi jellegzetességei a minden egyes szőrszál körül elhelyezhedő többszörös gyűrűk, amelyek rendkívül feltűnőek a fajtára jellemző alapszínen. Az egyiptomi maut három színben tenyésztik: ezüstben, bronzban és füst színben.

Havannai barna

A havanna barna első egyedei már az 1890-es években felbukkantak Angliában a különböző kiállításokon, de ekkor még svájci hegyi macskaként vagy barna sziámiként említették őket.A fajta ezután eltűnt, és csak az 1950-es években fedezték fel ismételten az angol tenyésztők.A kiállításokon az 1950-es évek végén jelent meg ismét a havanna barna, majd hosszas szakmai viták után önálló fajtaként is elismerték.Mivel a havannai barna erényei ellenére sem tartozik az igazán népszerű macskák közé, tenyésztése pedig a fajtiszta populáció korlátozott száma miatt eléggé körülményes, manapság sem foglalkoznak túl sokat ezzel a fajtával.


A szép gesztenyebarna macskát Angliában tenyésztették ki a házimacska és egy csokoládé színű sziámi macska keresztezésével, 1951-ben. Színe eredetileg a havanna-szivarra emlékeztetett. Kedves természetével és intelligenciájával meghódította az egész világot.



A havanák bundája finom, rövid, csillogó. A meleg gesztenyebarna szín minden árnyalata elfogadott, ha nem túlságosan sötét és felnőttkorban nem vehető észre benne árnyékoltság vagy csíkozás. Feje hosszú, homloka ferde lefutású, orrtövében mélyedés tapintható. Az orrtükör és a tapintószőrök barna, a talppárnák fahéj-rózsaszínűek. Szeme mély zöld színű.



A test karcsú, izmos, a farok ostorszerűen elvékonyodik. A keleti macskák csoportjába tartozik. A különleges megjelenéshez és elegáns kiállásához különleges jellem is tartozik. Élénk, érdeklődő, beszédes, játékos. Nagyon aktív macska, akkor érzi magát a legjobban, ha szabadon felfedezheti a kert minden zegzugát, de miv el nagyon odaadó, örömmel tölt néhány órát az emberek társaságában is.




A havana, mint sziámi unokatestvérei, született szórakoztató. Imád a középpontban állni és csodáltatni magát Azonban hajlamos az öntörvényűségre is. Mivel szőre nagyon rövid, ápolása különösen könnyű: pamutruhával óvatosan, finoman dörzsöljük végig az egész testet (különösen fiatal állatoknál és vemhes nőstényeknél kell rendkívül gyengéden eljárni).

Japán csonka farkú macska

Japán bobtail. A japán csonkafarkú, alias japán bobtail ősi, természetes távol-keleti fajta. Legfontosabb fajtajegyeit - azt, hogy mellső lábai jóval rövidebbek, mint a hátulsók, továbbá furcsa, pamacsszerű, csonka farkát - azokon az ezeréves festményeken is felfedezhetjük, amelyek akkoriban készültek, amikor az első példányok Kínán és Koreán át eljutottak Japánba.

Mint egy jólnevelt kutya

Jellemző még a bundáján egymástól élesen elütő foltokban megjelenő színe: a fehér, a fekete és a vörös. Japánban Mi-Ke a neve. Arról nevezetes, hogy - akár egy jól nevelt kutya - gyakran felemeli egyik mellső lábát, és így "kér", illetve "köszön". 
A japán áruházak kirakataiban éppen ezért gyakran látható porcelánból készült szobra, amint a már említett pózban "üdvözli" a látogatókat. Ezeket a szobrokat Maneki Nekónsik, "köszönő macskának" hívják.

Jelleme

Intelligens, barátságos, hűséges cica. Szeret úszni és kutya módjáraapportírozni. Gyakran hallatja hangját, de ennek ellenére egyáltalán nem hangos, inkább azt mondhatnánk, hogy nagy "szókinccsel" rendelkezik. Élelmezése meglehetősen bonyolult feladat: kizárólag halat eszik! A hideg időjárásra is módfelett érzékeny.

Keleti rövid szőrű

Jellemzői	A keleti rövid szőrű
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Könnyű gondozni, hetente egyszer kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	IIntelligens, kíváncsi, valamennyivel nyugodtabb a sziáminál, imád kóborolni, nagyon társasági és intuitív

Intelligens, kíváncsi, valamennyivel nyugodtabb a sziáminál. Imád kóborolni, nagyon társasági és intuitív.

Története:



A keleti rövid szőrűvel a macskaszeretők azon régi álma vált valóra, hogy legyen egy olyan macskafajta, amely a sziámihoz hasonlóan elegáns és kecses, ám egyetlen, egységesített színben létezik. A fajta felmenői az egy színű brit rövid szőrű és az amerikai rövid szőrű voltak, akiknek következetes keresztezése hamar meghozta a hőn áhított egyetlen színt. A fajtát Nagy-Britanniában 1970-ben, Európában a FIFe által pedig 1972-ben ismerték el hivatalosan. Az egyetlen kivétel a havanna macska, amely már egy másik név alatt létezik. A keleti rövid szőrűnek sok helyre van szüksége a mászáshoz és a játékhoz.



Általános megjelenése:



Elegáns, kecses és közepes méretű. Jó izomzatának köszönhetően hosszú, vékony és törékeny a megjelenése. A vállak nem lehetnek szélesebbek, mint a csípő. A közepes méretű fej jól aránylik a testhez, harmonikus, ék alakú, valamint egyenes arcélekkel és kissé homorú koponyával rendelkezik. A fülek egyenesek és hegyesek, míg a szemek közepes méretűek, mandulavágásúak, és enyhén az orr felé lejtenek. A szemszínnek világoszöldnek kell lennie. A finom szálú, fénylő és selymes szőrzet nagyon rövid, és szorosan simul a testhez. A keleti rövid szőrű színét szigorú kritériumok alapján értékelik. A szolid változatnak egyetlen színe lehet, míg a cirmoson nagy kontrasztot kell képeznie az alap- és a kiemelő színnek. Az ezüst végű változat esetén jelentős különbségnek kell lennie a világos aljszőrzet és a sötét szálvégek között.

Korat 

 

Jellemzői	A korat
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:FONT>	Tájföld/Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Gyengéd a gazdájához és más macskához, de élénké és agresszívvá válhat, ha betolakodnak a területére

A legenda szerint a kedves természetű korat macska Tájföldről származik, ahol évszázadokkal ezelőtt V. Rama király udvarában élt. Az akkoriban Si-Sawatnak nevezett szelíd és nemes macskáról azt tartják, hogy szerencsét hoz a környezetében élőknek.

Története:



A korat hívei állítják, hogy ez a nagyon régi macskafajta érintetlen maradt a történelme során. A kritikusok pedig azt, hogy a korat nem több, mint átmenet a sziámi és a kék rövid szőrű között. A fajta természetességét elnézve, amely érvényes úgy a temperamentumára, mint a beltenyészeti rendellenességektől mentes genetikai állományára, valamint figyelembe véve az évszázados, dél-kelet-ázsiai írásos forrásokat, afelé hajlunk, hogy a korat-híveknek van igazuk. Mindazonáltal csak a XX. század második felében ismerték el hivatalosan is a tenyésztő szervezetek a korat létezését.



Általános megjelenése:



Közepes méretű, kecses, izmos macska, amely nem lehet túl zömök. A fejnek nem lehet éles kontúrja. Az arc elölről nézve szív alakú, a szemek között és fölött széles. A nagy, enyhén lekerekített fülek a töveknél szélesek, a hegyek felé vékonyodnak. A szem nagy, kerek és tágra nyílt. A kiállítási macskák preferált szemszíne a zöld, bár a borostyán is elfogadott. A lábak arányosak a testhez képest, bár a hátsó lábak kissé hosszabbak, mint a mellsők. A farok közepesen hosszú, erőteljes, és a lekerekített csúcs felé fokozatosan vékonyodik. A szőrzet a rövidtől a közepesen hosszúig terjedhet, simul a testhez, finom szálú és selymes. A bunda színe mindig kék, és a szőrszálak vége minden esetben ezüst.

Maine Coon

Jellemzői	A maine coon
Bundája:	Közepesen hosszú szőrű
Származási országa:	Amerikai Egyesült Államok
Mérete:	Közepes/Nagy
Gondozása:	Nagyon munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Erős a kapcsolata az emberrel, ragaszkodó, csendes, tartózkodó, független

Erős a kapcsolata az emberrel, ragaszkodó, csendes, tartózkodó, független.

Története:



Valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy valójában honnan származik az “amerikai mosómedve Maine-ből”. Nevét az amerikai Maine államról kapta, és arról a tényről, hogy farkának “repülő” mozdulata a mosómedvéére emlékeztet. Vannak utalások, amelyek szerint az ősei am erikai házimacskák és angórák. Minden esetre a ma tenyésztett maine coon még mindig emlékeztet a félig vad mosómedvékre, akiket a farmerek kártékonynak tartottak. Nem ritka, hogy a maine coon kan testhossza meghaladja az egy métert, és hogy teljes legyen a kép, ennek megfelelően a farka is hosszú. Állítólag a maine coon macskák későn érnek: teljes erőnlétüket és méretüket három-négy éves korukra érik csak el.




Általános megjelenése:



Közepes méretű, ruganyos, izmos macska, nem lehet nehézkes testfelépítésű. A fej, amelynek nem lehet éles kontúrja, elölről nézve szív alakú, a szemek között és fölött széles. A nagy fülek a töveknél szélesek, a hegyük felé pedig enyhén lekerekítettek. A szem nagy, kerek és tágra nyílt. A domináns szín a világoszöld, de a borostyán is elfogadott. A lábak jól aránylanak a testhez, a hátsó lábak kissé hosszabbak a mellsőknél. A lekerekített végű farok közepes hosszúságú, a tőnél szélesebb. A szőrzet a rövidtől a közepesen  hosszúig terjedhet, finom szálú, selymes tapintású, és szorosan simul a testhez. A bunda minden esetben kék, a szőrszálak végei pedig ezüstös színűek.

Man szigeti macska

A manx a hagyomány szerint az Ír-tengeren, Anglia és Írország között fekvő Man szigetőshonos macskafajtája.A fajta történetét nem rögzítették írásban, de valószínű, hogy mintegy 250-300 éve élnek a szigeten.Eme különleges cica eredetére csak mendemondák utalnak: egyesek úgy tartják, ősét az írek hurcolták át, más vélekedések szerint a spanyol armada csapzott hajótöröttjeként vetődtek partra.Bárhogy is történt, a fajta minden bizonnyal sokat keveredett a szigeten kikötő hajósok macskáival.

Az Atlanti-óceán melléktengerében, az Ír-tengerben található Man-sziget lakói fölöttébb büszkék macskájukra, a manxra, olyannyira, hogy a sziget jelképéül is ezt a fura megjelenésű, különleges cicát választották.
A manx teljesen farkatlan (illetve, ha nem úgy születik, teljesen kurtított farkú), kacsázó járású, zömök testű, nagy és gömbölyű fejű, rövid, dús szőrzetű cica. Hátulsó lábai lényegesen hosszabbak, mint a mellsők.
Rendkívül ügyes, mozgékony, értelmes, igénytelen, szívós, "talpraesett" állat. Származása ismeretlen. Egyesek azt tartják, hogy a legendás spanyol Armada "hajótöröttjeként" került a szigetre, ahol később elszaporodott. Más források szerint, amikor az írek elfoglalták Man-szigetét, katonáik levágták az őshonos macskák farkát és - forgóként - a sisakjuk mellé tűzték. A farokkurtítás azután hagyománnyá vált.

Norvég erdei

Jellemzői	A norvég erdei
Bundája:	Közepesen hosszú szőrű
Származási országa:	Norvégia
Mérete:	Nagy
Gondozása:	Mało
Természete:	Hű fajtája történelméhez, intelligens, készséges, kedveli a társaságot

Hű fajtája történelméhez, intelligens, készséges, kedveli a társaságotHű fajtája történelméhez, intelligens, készséges, kedveli a társaságot.

Története:



A norvég erdei évszázadokon át nagyon fontos szerepet játszott a skandináv mondákban és mesékben –ez bizonyítja, hogy ősi macskafajta, amelyen az elmúlt 100 évben tenyésztéssel finomítottak. A norvég farmokon élt, és ennek megfelelően erőteljes temperamentuma fejlődött ki. A fajtát először 1997-ben ismerték el a szövetségek, tenyésztése során elsődleges követelmény, hogy megőrízze természetes jellemzőit. A norvég erdei színe alapján két osztályba sorolható: előfordulhat aguti vagy aguti nélküli változatban (az aguti a vadon élő állat színe).



Általános megjelenése:



Nagy, magas, erőteljes testfelépítésű macska, méretes csontokkal. A háromszög formájú fej oldalnézetből hosszú, egyenes és töretlen. A széles fülekben é s a tetejükön sólyom szerű szőrcsomók találhatóak. Az éber, csillogó szemek nagyok, tágra nyíltak és kissé ferdék, bármilyen színük lehet, a bunda színétől függetlenül. A norvég erdei hosszú lábú, a hátsó lábak hosszabbak, mint a mellsők. A farok hosszú, és mozgás közben "zászlós". A közepesen hosszú bundának gyapjas aljszőrzete van, sima, vízlepergető szőrzet borítja. A hátsó lábakon “bricsesz" látható. Kifejezetten a téli időszakban jól kivehető nyakfodor fejlődik ki. A norvég erdei szinte minden színben előfordul, és időről időre újabb színeknbe is megjelenik.

Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni

Ocicat

Jellemzői	Az ocicat
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Finnország
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente kétszer kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Kedveli a társaságot, csendes, nyugodt természetű, szüksége van saját térre

Kedveli a társaságot, csendes, nyugodt természetű, szüksége van saját térre.

Története:



Az ocicat bundájának csíkozása emlékeztet az ocelotéra, ezért kapta ezt a nevet. Más közös tulajdonsága nincs a vadmacská val. Az ocicat fajtát egy átfogó tenyésztési program keretében hozták létre az E gyesült Államokban, amelynek során sziámit, amerikai rövid szőrűt és abesszint kereszteztek egymással. Hivatalosan 1986-ban ismerték el az Amerikai Egyesült Államokban.




Általános megjelenése:



Az ocicat mérete a közepestől a nagyig terjedhet, meglehetősen hosszú és erős macska, zömök testfelépítéssel. Izmos és tömör alkatának ellenére elegáns és kecses megjelenésű. Az ék formájú fej nagyon erős és széles, míg a közepes méretű orr a tövénél kissé hajlított. A fülnek közepesen nagynak, nyitottnak és magasan ülőnek kell lennie. A nagy, mandulavágású szem az orr felé lejt, és bármilyen színű lehet, kivéve a kéket. Az ocicat lábai jól felépítettek és izmosak, ovális macsokkal. A meglehetősen hosszú, eléggé erőteljes farok enyhén vékonyodik, a vége sötét. A szőrzet rövid, sima, selymes tapintású és fényesen ragyog. Simulnia kell a testhez, és nem befolyásolhatja a bunda mintázatát. A minta nagyon fontos, és minden egyes szőrszálon több, kontrasztos színek alkotta csíknak kell lennie. A bunda tipikus mintája csíkok és pettyek keveréke, amelyek ciklikusan ismétlődnek a testen. A farkon legalább öt csíknak, a homlokon pedig “M” formának kell lennie.

Orosz kék

Jellemzői	Az orosz kék
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Oroszország
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nagyon élénk, szeretetteljes, kedveli az emberek társaságát

A higgadt, csendes és szégyenlős orosz kék igazi úrihölgy a macskák között. Eredete a titok homályába vész. Az arkangyalként is ismert macskafajtát évszázadokkal ezelőtt tengerészek vitték Britanniába az oroszországi Archangelsk kikötőből.

Története:



Talán sosem derül majd ki, hogy az orosz kék valóban Oroszországból származik-e. Különböző elnevezéseiből, úgy mint orosz kék, spanyol kék, máltai és arkangyal, számos földrajzi terület szóba jöhet. Az angolok nem adtak neki külön nevet, mégis ők voltak azok, akik először mutatták be a fajtát kiállításon. Az orosz kék a mai napig a legritkább macskafajták egyike.



Általános megjelenése:



Az orosz kéknek hosszú, erős teste van, amely kicsivel karcsúbb, mint az európai rövid szőrűé. Az elegáns és bájos megjelenés megőrzése érdekében a csontszerkezet nem lehet túl erős. Az ék alakú, lapos koponyájú fej hosszú, egyenes nyakon nyugszik. A fülek inkább nagyoknak mondhatóak, a tövüknél szélesre tártak, egymástól távol helyezkednek el és magasan emelkednek a fej fölé. A nagy, mandulavágású szemek élénkzöldek. A lábak hosszúak és karcsúak, kicsi, ovális mancsokkal. A farok meglehetősen hosszú, és a vége vékonyabb. A szőrzet rövid, vastag, és eléggé testesnek tűnik. A felső és az aljszőrzet ugyanolyan hosszú. A bunda eredeti színe a kék, ezüstösen fénylő szálvégekkel. A fehér és fekete szín újdonságnak számít a fajta életében.

Cornish rex

Jellemzői	A cornish rex
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	?redni
Pielęgnacja:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nagyon csendes, szeretetteljes, kedveli az ember társaságát

Nagyon csendes, szeretetteljes, kedveli az ember társaságát



Története:



A fodros vagy göndör szőrű macskák időről időre megjelennek az újszülöttek között, ám nem tenyésztik őket, mivel megítélésük szerint nem standardok. Csupán 1950-ben, Cornwall városában (innen a Cornish elnev ezés) történt meg, hogy egy házi alomból származó kölyökcica göndör bundája arra sarkallta Nina Ennismore tenyésztőnőt, hogy elkezdje a kismacska és az anya tenyésztését. A tenyésztésből származó kölyökmacskák felkeltették a szakértők figyelmét. Megszületett a Cornish Rex macskafajta. Hogy javítsák a génállományt és a fajtát, keresztezték az orosz kékkel. Az évek múlásával olyan fajta fejlődött ki, amely egyesítette magában a göndör szőrzetet és az európai rövid szőrűre jellemző kecses testalkatot. A cornish rexet 1967-ben ismerték el hivatalosan, napjainkban sokkal elterjedtebb az Egyesült Államokban, mint Európában.



Általános megjelenése:



Jó alakú, közepes méretű, kecses és izmos macska, ék formájú fejjel, amely hozzávetőleg egyharmaddal hosszabb, mint amilyen széles. A nagy fülek, amelyek a tövüknél szélesek, felfelé pedig fokozatosan vékonyodnak, magasan ülnek a fejen, és finom szőrszálak fedik őket. A szemek közepes méretűek és mandulavágásúak, réz vagy borostyán színben ragyognak. Nagyon fontos, hogy a szemek színe egyforma. A hosszú, egyenes, vékony lábak miatt a macska magasnak tűnik. A farok hosszú, vékony, a vége hegyes, és göndör szőrzet borítja. A bunda rövid és vastag, enyhén testes, és mindig göndör vagy hullámos. Nincs szakálla. Minden szín és mintázat elfogadott.

Devon rex

Jellemzői	A devon rex
Bundája:	Rövid szőrű
Származási országa:	Nagy-Britannia
Mérete:	Közepes
Gondozása:	Nem túl munkaigényes, hetente többször kell a bundáját fésülni és kefélni
Természete:	Nagyon csendes és nyugodt, kedveli az ember társaságát

Nagyon csendes és nyugodt, kedveli az ember társaságát.

Története:


A rex macskák közös tulajdonsága, hogy a szőrzetük vékony, göndör és hullámos. Egyedi jellemzőjük egyszerre több országban és időpontban is megfigyelhető volt, ami azt jelenti, hogy szinte ugyanolyan macskák jelentek meg anélkül, hogy bármilyen kapcsolat lett volna köztük. Hozzávetőleg 10 évvel azután, hogy a cornish rex meghódította a macskavilágot, 1960-ban Nagy-Britanniában felbukkant egy másik göndör szőrű macskafajta is: a devon rex. Első pillantásra a két macskafajta nagyon hasonlít egymásra, ám a devon rexnek van szakálla, testhezállóbb a bundája, göndör a bajusza és a szemöldöke, a farokrészt pedig vastag, göndör szőrzet borítja. A rex macskák gondozása nem túl munkaigényes, de fontos, hogy melegben kell őket tartani.



Általános megjelenése:



Közepes méretű, kecses macska, jól kivehető izomzattal, széles mellkassal, és rövid, ékre emlékeztető fejjel. A nagyon nagy fülek a töveknél szélesek, és rendkívül alacsonyan tűzöttek. A szemeknek tisztán kell ragyogniuk, szintén nagyok, valamint oválisak és távol ülnek egymástól. A hosszú, vékony lábak kissé a törzs felé hajlanak, amely olyan benyomást kelt, mintha a devon rexnek ólábai lennének. A mancsok kicsik és oválisak. A hosszú, vékony farok fokozatosan csúcsosodik, és rövid, göndör szőrzet borítja. Az egész szőrzet nagyon rövid és finom szálú, puha és hullámos, szakállal vagy anélkül. A közepesen hosszú, göndör bajusz szálai meglehetősen erősek. A devon rex macskák mindenféle színben és mintázattal előfordulhatnak.